Honlap neve Rákóczi Nemzetsége  

Szlogen kell ide.

A Rákóczi szabadságharc: (1703-1711)

Előzmények, körülmények:

A magyar rendek az 1687-es pozsonyi országgyűlésen az erőviszonyokat felismerve lemondtak a Habsburgok javára a királyválasztásról és az Aranybulla ellenállási záradékáról. Az országra jellemző volt tehát az abszolutikus törekvésekből fakadó elégedetlenség. A rendi önállóságot teljesen eltörölték. Számos társadalmi réteget fenyegetett megélhetési válság. A nemességnek az Újszerzeményi Hivatallal kellett megküzdenie, amitől a régi birtokos csak akkor kaphatta vissza birtokát, ha írásban tudta igazolni tulajdonát, továbbá a birtok értékének 10%-át fegyverváltság címén ki kellett fizetni.
   A szabadságharc kitörésében a külpolitikai helyzet is közrejátszott. Ekkor robbant ki ugyanis a spanyol örökösödési háború (1701-14) ami európai méretűvé vált. Így tehát a Habsburgok is bele keveredtek, a katonákat a császári csapatokba pedig Lipót a magyar parasztok besorolásával oldott meg.

II. Rákóczi Ferenc:

(1676-1738) 1676-ban született Borsiban. I. Rákóczi Ferenc és ZrínyiIlona fia, nagyapja II. Rákóczi György, s így a két leghatalmasabb magyarországi család sarja. Mostohaapja, Thököly Imre 6 éves korától kezdte megismertetni vele a tábori életet. Édesanyjától elszakították, és iskolába adták, ahol császárhű szellemben nevelték. Tanult Prágában, Itáliában. Sokáig élt Bécsben, és sok nyelven beszélt. A császár engedélye nélkül vette el Sarolta Amália hercegnőt. Mikor visszatért Magyarországra főispánná nevezték ki, ám a hegyaljai felkelés kirobbanásakor elmenekült, nehogy rá gyanakodjanak. A felkelés kegyetlen leverése, és az ország helyzetének késztette arra, hogy kövesse ősei példáját. XIV. Lajos francia királlyal levelezik, hogy támogatást kérjen a magyarok szabadságának helyreállításához, ám egyik a levele a császár kezébe került, s ezért Rákóczit letartóztatták (1700), és a bécsújhelyi börtönbe zárták. Innen sikerült megszöknie, és a galíciai Brezán várába menekült. Távollétében a császári bíróság fej- és jószágvesztésre ítélte.

A szabadságharc kitörése:

Esze Tamás és KisAlbert 1703 tavaszán Rákóczihoz követeket küldtek és felkérték, hogy álljon az elkeseredett tiszaháti parasztság élére. Rákóczi vállalta ezt, és május végén kiadta a brezáni kiáltványt, melyben fegyverbe szólította lakosságot, illetve zászlókat küldött, ami alatt a felkelő seregek gyülekezhettek. A piros selyemzászlókon ez állt: “Cum Deo pro patria et libertate” (Istennel a hazáért és szabadságért).
   A bujdosók Esze Tamás vezetésével tehát 1703. májusában kirobbantották a tiszahátifelkelést. Ez a lázadás tehát csak fosztogatásban és egy-két nemes meggyilkolásában érte el csúcspontját. A felkelőket végül KárolyiSándor, szatmári főispán, június 6-án, Dolhánál szétverte.          
   Rákóczi ugyan csalódott a kurucok első megmozdulásában, mégis 1703. június16-án Vereckénél Magyarország területére léptek. 1703. augusztus 29-én Ferenc kiadta a vetési pátenst. Ebben megígérte, hogy minden paraszt, aki a szabadságharcban részt vesz, közvetlen családtagjaival együtt mentséget kap a földesúri és a közterhektől. Ennek hatására tömegesen érkeztek a parasztok. Rákóczi pedig szeptemberben kiadott egy katonai szabályzatot: Hadi Szabályzatot. Ebben ismét megtiltotta rablást és a fosztogatást, aminek keményen érvényt is szerzett. Ezen kívül hadszervezeti rendelkezéseket is hozott.             
   A felkelő sereg létszáma gyorsan gyarapodott. A katonák főleg a parasztság soraiból került ki, tisztjeiket a nemesség tagjai adták. Az év végéig (1703) a Felvidék nagy része és a Duna-Tisza köze a kurucok ellenőrzése alá került.
   1704-ban a gyulafehérvári országgyűlésen Rákóczit Erdély fejedelmévé választották, de csak 1707-ben sikerült beiktatni a királyi ellenállások miatt. Erdélyt csak átmenetileg sikerült elfoglalni, ugyanis a 1705-ös zsibóicsatában a királyi csapatok Herbeville vezetésével megverték a jelentős túlerőben lévő kurucokat.
   A Dunántúl jórészt Habsburg fennhatóság alatt állt, mivel mind gazdaságilag, mind kulturálisan erős kötődött Bécshez. Csak 1705-07 között sikerült kuruc ellenőrzés alá vonni a Dunántúlt, ez köszönhető volt VakBottyánnak. Seregeik egészen Sopronig jutottak előre, és 1706-ig Erdélyből is kiverték a császári erőket.
  

Rákóczi Kuruc Állama:

1703-1705 Rákóczi, mint Erdélyi fejedelem vezényelte a szabadságharcot, ekkor a rendek nem korlátozhatták irányító szerepét, főleg a hozzá csatlakozó középbirtokosokra támaszkodott, közülük került ki az udvara. 1805-ben a szécsényi országgyűlés Rákóczit Magyarország vezérlőfejedelmévé választotta. Az ország irányításának segítésére Rákóczi mellé 24 tagú szenátust szerveztek, míg a gazdasági ügyeket a Gazdasági Tanács intézte. Továbbá működött a fejedelmi Udvari Kancellária és az Udvari Tanács. Tárgyalásokat folytattak a Habsburgokkal, de nem született békekötés, mert a fejedelem ragaszkodott Erdély függetlenségéhez.
   A hadsereg legnagyobb részét irreguláris had tette ki. Ez népfelkelő hadsereg volt, ennek megfelelően önkéntesekből állt, akik nem kapnak rendszeres zsoldot, emiatt nincs fegyelem (zsákmányért harcolnak). Hiányoztak a képzett tisztek. A haderő fő ereje a könnyűlovasság volt, de jelentős volt a gyalogos katonák (talpasok) száma.
  

1707-ben a szabadságharc elérte tetőpontját, a kuruc társadalom egyes rétegei azonban mégis elégedetlenkedtek. A nemesség egy része rossznéven vette a fejedelem korlátozó, központosító törekvéseit. A parasztság is kezdett elkedvetlenedni a háborútól. Rákóczi és hívei azonban ki akarták vívni, hogy egyenjogú félként kezeljék a kuruc államot.                
   1707 nyarán, az ónodi országgyűlésen a függetlenség hívei kerekedtek fölül, és kimondták a Habsburg-hát trónfosztását, vagyis az ország függetlenségét. Az országgyűlés adót szabott ki, amit a közteherviselés jegyében mindenkinek be kellett fizetnie.

A földesúri terhek továbbra is megmaradtak és így csökkent a parasztok harci kedve. Kiéleződött a jobbágyföldesúrellentét. A földesurak nem akarták engedni a harcba a parasztokat. Ezt oldaná fel az 1708-as Sárospataki országgyűlésen hozott rendelet mely szerint a végig harcoló jobbágyok szabadságjogokat kapnak.
   A kurucok állandó pénzhiánnyal küszködtek. A szabadságharcot nem lehetett külső segítség nélkül megnyerni. Az eleinte sokat ígérő franciák, csak pénzügyi támogatást küldtek, ami önmagában nem jelentett elég segítséget. Később az oroszokkal próbáltak szövetkezni. 1707-ben megkötötték a varsóiszerződést, melyben I. Nagy Péter katonai és politikai támogatást ígért a magyaroknak, ám ezt az ígéretét nem valósította meg, mivel a svédek és az oroszok között ekkor (1700-21) dúlt az északi háború.                   
   A szabadságharc megnyerése tehát teljesen reménytelenné vált, és már csak egy elfogadható béke kötése menthette meg a teljes katonai megsemmisüléstől.
   1708-ban Trencsényben következett be a felkelők legnagyobb veresége. Ezután Sárospatakon rendeztek egy országgyűlést, ahol a vetési pátens megerősítésére törekedtek. A következő évben azonban pestisjárvány tört ki, ami főleg a kurucokat sújtotta. Ekkor megindult a felbomlás. 1710-ben vívták a szabadságharc utolsó ütközetét, a romhányicsatát, ami nagyjából döntetlenül végződött. A Habsburgok érezték, hogy a magyarok még komoly ellenfelet jelentenek, és hajlottak a megegyezésre. Az 1711-es szatmári országgyűlésen hoztak határozatot a békéről, amit Nagykárolyban írtak alá. A tárgyalásokat Károlyi Sándor végezte, így Rákóczi akarata ellenére a kurucok a majtényi síkon letették a fegyvert. A szatmári békebüntetlenséget biztosított a résztvevők számára és ígéretet tett az alkotmány visszaállítására. Tartósan fennmaradt a rendi dualizmus.

            
   Rákóczi visszakaphatta volna birtokait, csak a fejedelemségről kellett volna lemondania, de ő nem élt a kegyelemmel. Száműzetésbe vonult néhány hívével Törökországba, Rodostóba. 1735-ben hunyt el, hamvait Kassán helyezték el.